macska veseprobléma
Macska veseprobléma gyógyulás EnergyVet és Supreme Immunity szerekkel.
Szeretném megköszönni mindazt, amit tanácsaival tett és a szuper Energyvet-es termékekkel hozzájárult  a 14 és fél éves Szösz cica fantasztikus gyógyulás-sorozatához, hiszen a cicának négy-öt féle problémája volt egyszerre, párhuzamosan.
Kezdődött mindez öt évvel ezelőtt a jobb szem – kezdetben kis mennyiségű, majd nagyobb mennyiségű- könnyezésével. Aztán három évvel ezelőtt Forl, fogágy betegséget is megállapítottak, és az első két évben kilenc fogat húztak ki. Az íny begyulladt, azt mondták, ez autoimmun betegség, nincs rá semmilyen megoldás. Ugyanakkor egy éve megállt a fogágy gyulladása, nincs több foghúzás! Három évvel ezelőtt, 11 és fél évesen vettek a cicától először vért, melyben a vesefunkció igen magas értéket mutatott. A Molnár doktor úrhoz  másfél évvel ezelőtt fordultam a glaukómás sztori kapcsán. A cica szemét kezdetben az állatorvos tanácsára kamillateával és körömvirágteával borogattam. Majd súlyosodva a szem erezettségével, és erősebb könnyezéssel. A szemorvos glaukómát állapított meg s azt mondták, ki kell venni a cica szemét, mert nagyon magas a szem nyomása, és nagy fájdalmai lehetnek.

Ekkor kerestem meg Molnár doktor urat, hogyan tudnánk megmenteni a cica szemét.

Így kezdte szedni a cica a Digestive Enzymet, Fytovetet, Krill rákolajat, Renovetet,Imunovetet, később a Renal Supportot a vesére, tehát az immunrendszert próbáltuk erősíteni. Rájöttünk arra, hogy a vesefunkció emelkedése hozza létre a magasabb vérnyomást, amely magas szemnyomást is produkál. A szemorvos által felírt szemcseppek a vesefunkciót teljesen lerontották. Nem szedte tovább ezeket cseppeket.
Viszont az Energyvetes szerek szedésével párhuzamosan nemhogy a szemét nem kellett kivenni, hanem fél éve nem könnyezik a szem, a vesefunkciót sikerült egy szinten tartani. Pedig voltak hetek, amikor a vérkép alapján a Molnár doktor úr 30% – os vesefunkciót állapított meg. A legutóbbi eredménye hihetetlen jó volt: a vesefunkció teljesen a normál tartományba került három év után! Ez csoda! Közben elindult egy izomsorvadási folyamat is sajnos, már nem ugrott fel magasabbra a cica, gyengült a két hátsó láb. Erre Bone strenght-et ajánlott a Doktor úr és a Krill rákolajat magasabb dózisban szedte.

Mostanság pedig a Cartilage-t szedi az ízületeire. Természetesen másfél éve áttértünk a nyers húsra is, ami nem volt egyszerű! De mára már szívesebben megeszi a nyers csirkemellet kakasherével, mint a tápokat. Aztán fél évvel ezelőtt elkezdett a cica erősen mosakodni a hasán, allergiára gyanakodtunk a Doktor úrral, így kizártunk mindent a táplálkozásából, ami esetleg allergizálja. Nem szűnt ennek ellenére sem meg az erős mosakodás. Még a bűzmirigyét is kinyomták, erre gyanakodva. Mígnem sikerült végre  vizeletet venni a cicától és bizony 3#-es genny, fehérje és rengeteg struwit kő volt  7-es ph értékkel. Az Urine Tract-ot javasolta a doktor úr 3×1 kis kapszulával naponta. Egy hónap múlva visszamértük, 6-os Ph-t, semmi genny, és csak néhány struwit követ találtunk a vizeletben. Ezzel egyidőben a hasán szőrkopás is megjelent, gombásodás. Galléroztuk, mert erősen sebesre nyalta a viszkető területet.Még emellett egy emésztőrendszeri fertőzést kapott a cica, nem evett tíz napig, injekciós tűvel etettem,hogy az Urine Tractot, a Digestivet stb. vitaminokat megkapja a cica. Egy rémálom volt ez a hat hét, lefogyott egy kilót a cica, teljesen legyengült és a hátsó lábait is alig bírta.

De nem adtuk fel.

Adtam neki rendületlehül a Molnár Doktor úr által javasolt szereket. Mégpedig 4-es kis kapszulába téve, hogy pontosan azt a mennyiséget kapja, és akkor, ami az előírás. A cica szájába téve megtanultam beadni és a mai napig is reggel-este azokat kapja kapszulában, amelyek keserűek számára, és nem eszi meg a húshoz keverve. Viszont  a Digestívet és a Bonhe strenght , a Fytovetet és újabban a Stomach Bowelt az etetéskor beleszórom az ételébe, a többit:
C- komplexet, Urine Tractot, Cartilaget, sőt van egy új készítmény, az Oral Health a fogágy betegségekre is- kapszulázom neki.Tulajdonképpen hat hét után, ahogyan a hólyaggyulladás elmúlt, a gombásodás megszűnt. A bélgyulladás elmúlt, a vesefunkció helyére került, a hátsó lábai megerősödtek, a cica kicserélődött. Fiatalodott 3-5 évet. Energikus, vitalitását vissza nyerte, a lábai hihetetlen módon megerősödtek, ugrál a lépcsőn óriási iramban fut le-fel, mint rég. Ma már nem bújik el a fájdalom miatt, nem szomorú a tekintete :)Hála Doktor úr nagyszerű tanácsainak és a kiváló készítményeknek!

 

Minden gazdinak azt tudom tanácsolni, hogy ne adja fel. Van megoldás mindenre, mert az élő szervezet vissza térhet a normális egészséges működéshez, ha meg kapja mindazt, ami jár neki, amivel optimálisan működni tud. Gondolok itt a nyers húsra, belsőségekre, és a teljes növényi összetevőkből álló szerekre.

Mégegyszer a családunk nevében is hálás köszönet Doktor Úrnak, nagy öröm,  hogy közöttünk lehet ilyen egészségben drága szeretett cicánk.

Üdv: B.Ibolya

A Supreme Immunity weboldala

FYTOVET

8900 Ft

RENOVET

7900 Ft

Stomach Digestive Helper

7500 Ft

STRONG IMMUNE

8900 Ft

URINE TRACT & BLADDER

7500 Ft

Vélemény, hozzászólás?