vírusos bélgyulladás

“A kutyánk egy éves és hét hónapos staffordshire terrier szuka. Gyakorlatilag féléves kora óta küzd demodikózissal (vírusos bélgyulladás). Akkoriban minden állatorvos aki látta, el akarta altatni, hogy úgyis menthetetlen. Egyedül a homeopátiás állatorvos mondta, hogy adjunk neki esélyt. Később sokat kínlódtunk a kezelésével, fürdetésével, mindent kipróbáltunk. Az is kiderült egy teszttel, hogy allergiás, a legtöbb gyakran adott ételre/tápra, erős bőrgyulladással küzd, ami csak mostanában látszik enyhülni. Egyéves korában vírusos hasmenés tüneteit mutatta, étvágytalan volt és nem ivott. Infúziós kezelést kapott állatorvosunktól / Dr. Molnár Gábor Miklós /, aki Imunovet készítményt is adott neki szájon át. A kezelés végén már szájon át hajlandó volt magától is bevenni, az egyébként nagyon keserű Imunovet készítményt. Gyógyulása látványos volt, napokon belül visszanyerte egészségét.  A szőrzet megújulását elősegítendő állatorvosunk javasolt Csicsinek Fytovet nevű készítményt, ami nyomelemeket tartalmaz és segíti a bőr gyógyulását. Az adagolás megkezdése utáni héten nagy örömünkre végre – pedig már nem bíztunk benne – elkezdődött az első tüzelése, amit nyílván elősegített a 64 féle elemet tartalmazó szer is.”

D. Dániel Debrecen

Az esetleírás óta új természetes szerek is elérhetővé váltak a Supreme Immunity kínálatában vírusos bélgyulladás kiegészítő kezelésére. A Supreme Immunity táplálékkiegészítők, tiszta forrásból származó, kiváló minőségű összetevőket tartalmaznak.
Komplex hatást fejtenek ki az egész szervezetre.

A Supreme Immunity weboldala

[vc_gallery type=”image_grid” images=”308,309,310″]

IMUNOVET

7900 Ft

FYTOVET

8900 Ft

Vélemény, hozzászólás?