Az 5 éves tacsi lány kutyánknak, Körminek az ágyéki 4,5,6-os csigolya között sérve van. A tacskóbénulás következtében a hátulsó lábai teljesen lebénultak, /ennek két hete / székletét, vizeletét nem tudta tartani.

Azt figyeltem meg a kutyámnál, hogy a hátulsó lábainál az ujjak között a bőrt megcsípve fájdalmat jelez, tehát érzi, ezért reméltem van esély, hogy talpra áll a kutyus!

Dr. Molnár Gábor állatorvos tanácsára SKELEVET, FYTOVET, KINGVET, RENOVET szereket a megbeszéltek szerint adni kezdtük Körminek.

13 nappal a kezelés kezdete után a farkát újra mozgatni tudta, fájdalmat érzett. Bár még nem járt, a remény újra visszatért.

A kezelés folytatódott és 3 nap múlva, bár még csetlett-botlott, görcsölt, de már segítséggel lábra tudott állni.

Újabb 3 nap elteltével, segítséggel már újra járt. A tacskóbénulás gyógyuló fázisba került.

23 nappal a kezelés kezdete után Körmi újra jár, érez, pisil kint a kertben.

Nagy örömünkre vidáman futkorászik, úgy mint régen!​ 🙂

Tisztelettel: Pásztorné Kucsera Ibolya​,​ Nagykőrösről

2 Hozzászólás

  1. T. EnergyVET!

    Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy tudnának-e segíteni vagy tanácsot adni, hogy mit tehetek kutyosommal, aki egy éve a hátsó két lábára egyik pillanatról a másikra lebénult. Az MRI szerint porckorong sérve és meszesedése van.Megműttetni nem tudtam, mert nem volt pénzem rá, így senki nem vállalta részletre sem. Fizikoterápiás kezeléseknek hála, talpra tudott állni, bár járása ataxiás, néha lecsüccsen, de hála az égnek jár. Lábaiban az egyik oldalon gyengébb az érzés, de működik. farkincáját tudja csóválni. Egy nagy gondunk van azonban e mellett, hogy székletét, vizeletét tartani nem tudja a betegsége miatt. Kérdésem az: van-e esetleg valami lehetőség, amivel ezen javítani lehetne. Gyakran visszatérő hólyaggyulladása is van, amit antibiotikummal kezelnek az orvosoik.

    Válaszukat, segítségüket köszönöm.

    • Kedves Hölgyem! Éppen a hasonló eseteknél várható javulás a tartós és gondos kezeléseknek köszönhetően. A javasolt kezelés a következő: Skelevet, Kingvet, Fytovet, Probiovet és Renovet cseppek kombinációs egyidejű adagolása. A táplálást az iránymutató étrend szerintire állítsák át, ami segíti a tartós javulást. Kérem küldjön videót és képet a kutyus mostani állapotáról, hogy később, ha javulás állt be, közzé tudjam tenni a honlapon. Köszönettel: dr. molnár

Vélemény, hozzászólás?

Az email cím nem kerül nyilvánosságra. A kötelező mezők jelölése: *

Hozzászólés / Kérdés