vesztibuláris szindróma

Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném megosztani az esetünket, van Nekem egy csodálatos 13 éves Yorkshire terrier fiú kis kutyám Bubu, akit borzalmasan imádunk! Mindig mindent megtettünk érte, oda figyeltünk az egészségére, rendszeresen hordtuk szűrő vizsgálatokra is! Az évek alatt mind két hásó lába műtve lett és 3 éves kora óta epilepsziás, amit az altatás hozott elő! A rohamok nem.voltak szerencsére sűrűek évente kb. 10 alkalommal fordult elő, az is görcsöléssel járt!

Sajnos 2020 novemberben elment a látása szürkehályog miatt, a korára tekintettel és az epilepszia miatt már nem válallták a műtétet, nehéz volt de megbírkóztunk vele, gyorsan bele tanultunk a változásba, de sajnos 2021 júniusában egyik napról a másikra vesztibuláris szindrómás lett! A kicsi feje teljesen vízszintesen állt, menni, de még állni se tudott…! Az orvosunk, már lemondott róla, mondta lassan itt a ideje az elengedésnek, kapott antibiotikumos kezelést, de nem használt, viszont étvágya volt és láttam, hogy ő még harcolni akar, így én se adtam fel!

Supreme Immunity Relax & Balance

Ekkor kezdtem el keresgélni az oldalakon és akadtam rá a “csodára” , mert igen ezek a készítmények egy csodák! Megrendeltem a Supreme Immunity Relax & Balancet és elkezdtem neki adni B vitaminnal kiegészítve minden nap nagyobb dózisba! Napról-napra kezdtem el látni a javulást, ez a pici kutya újra elkezdett próbálni állni, majd menni, minden nap egyre többet még végül elmondhatom újra nagyokat sétálunk, kiegyensúlyozott lett és boldog, mint régen, a fejecskéje is szépen kezd rendesen állni! A kicsi füle is teljesen le volt kopaszodva, most újra szépen nő a szőr rajta! Csatoltam képeket, hogy milyen is volt!
Nagyon hálás vagyok, hogy ismét kaphattunk időt, hogy együtt legyünk még, ez számunkra leírhatatlan boldogság!
Hálás köszönettel!
Csernáczki Zsanett & Bubuka

A Supreme Immunity hivalatol weboldala

Akció!

Görcsös, epileptoid csomag

38800 Ft 34920 Ft

A csomag tartalma: 1 db Korovet, 1 db Etovet, 1 db Krill Omega D3+K2 full trans gél, 1 db Relax & Balance, 1 db Emésztő enzim & Probiotikum Komplex, 1 db Liver Support TMG

100%-ban természetes forrásokból származó, prémium minőségű készítményekkel

Ingyenes kiszállítás!

RELAX & BALANCE

6500 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email cím nem kerül nyilvánosságra. A kötelező mezők jelölése: *

The maximum upload file size: 5 MB. You can upload: image, audio, video, document, spreadsheet, interactive, text, other. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded. Drop file here

Hozzászólás / Kérdés