Teljesen elégedett vagyok a rendeléssel és az ügyfélszolgálattal is. A tévesen küldött és elcserélt termékkel kapcsolatos hibát is nagyon gyorsan orvosolták.
Teljesen megfelelő az Epilepsziás kiskutyánk számára, sokkal kevesebb alkalommal van neki rohama, nagyon örülők, hogy rátaláltam erre a lehetőség re, egy állatorvosi rendelő által!
Mentett, kb. 2 éves kutyusom éjszakai nyammogására, nyeldesésére ajánlották a készítményt. Lassan 1 hónapja kapja, úgy tűnik pozitív az eredmény. Örülök hogy rátaláltunk erre a készítményre.
Évente 2-3 alkalommal jelentkező epilepsziára kezdte szedni a terméket a most már 10 éves kutyám. Jelenleg több, mint 8 hónapja roham mentesen. Nekünk bevált!
11 éves diszpláziás labradornak rendeltem a terméket. 1 hónapja szedi, napi 2 szemet adok neki. A közérzete javult, de sajnos a mozgása nem lett jobb és a jobb hátsó lábára is erősen sántít, amin sorvadás jelei is látszanak. Kérdezném, hogy esetleg lehet-e ezen javítani étrendkiegészítőkkel, vagy már csak a műtét segíthetne rajta? 2 állatorvos is ajánlotta a műtétet, de csak végső megoldásként gondolnék erre, mivel idős kutyáról van szó, lehet hogy többet ártanék vele…Pedig nagyon szeretnék rajta segíteni, egy imádnivaló családtag..
Korábban már használtuk ezt a kapszulát, óriástestű (tosa inu) kutyánknál, és nagyon hamar helyrehozta a lábrándulását. Most a 9 éves törpe schnauzerem hasonló okokból kapta, és neki is bevált hamar.
Korábban már használtuk ezt a cseppet, óriástestű (tosa inu) kutyánknál, és nagyon hamar helyrehozta a lábrándulását. Most a 9 éves törpe schnauzerem hasonló okokból kapta, és neki is bevált hamar.
Törpetacskónknál egy rossz ugrás után a gerincsérv tünetei jelentkeztek. Hátsó lábait nehezen tudta mozgatni, nehezen járt, láthatóan fájdalmai voltak. A kutya mozgásszervi és gerinccsomag I. adagolásának megkezdése után 1 héttel jelentős javulás kezdődött, az első 3 hetes kúra végére pedig megszűnt minden tünet. Köszönjük, hogy visszakaptuk az aktív, újra vidám kutyusunkat. A gyógyszerek adagolását az előírásnak megfelelően folytatjuk.
A törpe tacskónk 6 éves, két éve kezdődött a gerinc bàntalma. Szerencsére műteni nem kellett, de időről időre mindig kiújul valamilyen formában. Kicsit több mint egy éve hasznàljuk a Supreme Immunity-t. Ennek a terméknek a segítségével sikerült kikerülnünk az àllatorvost. Teljesen jól van ha ki is újul nem olyan drasztikusan és olyankor emelek a dózison. Én köszönöm hogy van ilyen alternatívàja a kezelésnek ha nem találtam volna erre rà, nagy valószínűséggel màr műteni kellett volna.
A cicánk daganatos,eddig 1 kúrát kapott meg,még 2 vissza van. Kétszer műtötték,kiújult a daganat,minden reményünk a csomagban van! Hisszük,hogy az életminőségén javít,de egyelőre nem tudok sajnos véleményt mondani magáról a termékről.
Minőségi csomagolás,könnyen adagolható!
Tacskó kutyánknak megelőzés céljából vesszük a terméket, mivel az udvari terasz lépcsőjét gyakran használja. Szerencsére eddig nincs mozgásszervi problémája, reméljük, ezen termék használatával nem is lesz!
1 éve, hogy diagnosztizálták 13 éves jack russell kutya lányomnál a szívbetegséget (mitrális szívbillentyű zavar). Ezekkel a készítményekkel már plusz fél évet nyertünk!!! Öregesen, betegesen, de még velem van! 🙏🙏🙏🙏🙏
A termék közeli lejáratos volt, valótlanul állították, hogy ők írják rá a lejárati dátumot és az csak hozzávetoleges (ami egy gyári készítmény esetén nem igaz) és még elnézést sem kértek. Mindehhez egy állatorvos adja a nevét. Nem ajánlom őket.
Hálistennek a mi kutyusunknak csak nagyon elmeszesedett a hátsó két lába, minimális gerincelváltozást is mutatott a röntgen, ezért döntöttem úgy hogy azonnal megrendelem. Korábban egy kedves ismerősöm beszélt erről a vitaminról mert neki már sajnos lebénult a kutyusa, ezért jutott rögtön eszembe amikor észleltük hogy baj van a mi kutyusunknak a lábával, nekünk ez kell a mi kutyusunkkal ez nem fog megtörténni. Ezért rendeltem azonnal Önöktől ezt a csomagot, és nagyon hálás vagyok, a kutyusunknak nagyon nagy fájdalom volt a jobb lábába és nem nagyon akarta azt a lábát használni, de vitamin elkezdésétől 2 hétre, újból használja, és ugyanolyan jókedvű és játékos azóta is. És arról nem beszélve hogy nagyon szereti is az energy vitaminokat, ízlik neki. Mi biztos rendszeres használói leszünk a vitaminjainak, ajánlom szerintem megelőzésre is nagyon nagyon jó!
Mégegyszer hála és köszönet🙏
A légcsőszűkületes csivavám a hörgőtágító gyógyszere mellett nagyon csúnyán köhögött és csipásak voltak a szemei, ezért pollen allergiára gyanakodtam és az Energyvet oldalán rátaláltam a Virovetre. Szerencsére nagyon bevált, elmúltak az allergiára utaló tünetek, így hál isten éjszaka is tud aludni a kutyus
Kiváló minőségű termék ez is, a Cytovettel együtt alkalmazom 1.5 éves máltaimnál, elsősorban megelőzés szempontjából. Bár nagyon fura, igazi gyógynövényes szaga van, mégis imádja, pedig extra kényes! 🙂 Magában is megeszi, de reggel és este az ételébe keverem neki. Nagyon sokáig kitart egy üveg, mindenképp újra fogom venni neki ha elfogy, kúraszerűen alkalmazzuk. Mindenképp ajánlom!
Nagyon jó minőségű termék, kis máltaim furcsamód imádja! 🙂 magában is megeszi, de a reggelijéhez/vacsijához keverem neki. Mivel még csak 1,5 éves, csak megelőzés szempontjából vettem neki, de láthatóan jót tesz neki, sokkal élénkebb, pedig eddig nem is gondoltam h lehet még energikusabb! 🙂 Renovettel kapja. Egyelőre a szeménél a barnás elszíneződés mérséklését még nem tudom értékelni, mert csak 3 hete kapja. Itt kicsit gondban is vagyok h a “szem öblögetésnél” csak törölgetnem kellene-e vele vagy rendesen átmosni?
14 éves kutyám szteroid injekció után kap Skelevetet. A “felállni sem tudok” állapottól 10 nap alatt jutott el a következőkig:megugatni a postást,húst lopni a macskáktól,uralni a vizeletürítést és egész nap a gazda nyomában járni. Nagyon nagy boldogság,hogy kutyám jól van! Köszönöm
Sajnos nem tudom adni a cicámnak, mert 1 csepp teljesen kiüti. Szinte felállni se tudott. Bambán nézett csak. Amikor kiment a gyógyszer hatása kicsit élénkebb lett. Még kijár, kint nézeget. Így nem tudok értékelést írni.
Üdv újra! Már többször is írtam az állatorvos válaszol rovatba.
Hamarosan szeretnénk kipróbálni ezt a terméket, mert sajnos az idős, 13 éves, pajzsmirigy-túlműködéses cicánk (Metothyrint szed 2x negyedet) légzése rosszabbodott az utolsó műtétje óta (2. emlőléc + nyirokcsomó eltávolítása óta), de leginkább az utóbbi 1 hónapban. Nehéz légzése lett, de nem köhög, 3 hónap alatt csak egyszer köhögött. Sípoló, zörgő hang jön úgy tűnik a légcsövéből sokszor ki- és belégzéskor, nyugodt alváskor szinte alig vagy nem. Lehet hogy a légcsőtubus megsértette a legcsövét altatáskor? Vagy szívprobléma miatt van ez? Mindenképp megyünk vissza orvoshoz röntgenre, szívultrahangra.
A kérdésem még hogy ezt a kapszulát, illetve a tartalmát ki lehet folyatni és fel lehet oldani tápban vagy gimcat pasztában például? A cica kb 6 kg, inkább kapjon 1 kapszulát egy nap? Egyben vagy 2x fél adagban?
Válaszát előre is köszönöm!
Először rendeltem ezt a csomagot, még kevés idő telt el, de remélem jó lesz- korábban rendeltem más terméket az előző kutyámnak, és nagyon elégedett voltam
A kutyánk gerinc problémája rengeteget javult. 6 hét szedés után visszakaptuk a kutyusunkat! Örülünk, hogy léteznek ilyen termékek. Köszönjük Dr Molnár Gábornak a gyors választ és a termékeket!
Szerintem jó a készítmény. 95%-ban elmúltak a korábbi tünetek. Időnként még van egy-egy rossz éjszaka, amikor a régi tünet jelentkezik, de aztán újra rendeződik az emésztési gond. Viszont ezzel a két készítménnyel most ki tudtuk váltani 2 év után a 3. és a 4. készítményt. Azokat el tudtuk hagyni. (Liver detox, Stomach digestive helper).
Szerintem jó a készítmény. 95%-ban elmúltak a korábbi tünetek. Időnként még van egy-egy rossz éjszaka, amikor a régi tünet jelentkezik, de aztán újra rendeződik az emésztési gond.
A kutyusok nem tudna járni az Energy/Supreme imm. mozgásszervi termèkek nèlkül.13èves sicum van,most alig èszrevehetően sántit,de fut,ugrándozik.Pedig 6èvvel ezelőtt mèg fel se tudott állni,de aztán szedni kezdte a bogyókat,cseppeket,ès tud szèpen mozogni.
Labrador kutyámnak rendeltem, nem daganatos, de fájnak a lábai, most a bal elsőre erősen sántított, és remegett a lába,izületi probléma is van nála. Kb 1 egy hét után sokkal jobban van.
Nagyon jó termék, a gerincbeteg németjuhásznak adjuk , sokkal jobb a kedve , amit csat tudunk megteszünk érte, sajnos megöregedett és ez a gerincbetegség fajtára jellemző, 12éves.
Minden rendben folyt.
Átlátható az oldal, gyors a kiszállítás.
Teljesen elégedett vagyok a rendeléssel és az ügyfélszolgálattal is. A tévesen küldött és elcserélt termékkel kapcsolatos hibát is nagyon gyorsan orvosolták.
Teljesen megfelelő az Epilepsziás kiskutyánk számára, sokkal kevesebb alkalommal van neki rohama, nagyon örülők, hogy rátaláltam erre a lehetőség re, egy állatorvosi rendelő által!
Teljesen elégedett vagyok, megbízható és gyors! Köszönöm szépen! Tisztelettel :Pesti Györgyné!
Mentett, kb. 2 éves kutyusom éjszakai nyammogására, nyeldesésére ajánlották a készítményt. Lassan 1 hónapja kapja, úgy tűnik pozitív az eredmény. Örülök hogy rátaláltunk erre a készítményre.
Gyorsan megérkezett
Évente 2-3 alkalommal jelentkező epilepsziára kezdte szedni a terméket a most már 10 éves kutyám. Jelenleg több, mint 8 hónapja roham mentesen. Nekünk bevált!
Egyszerű, gyors, pontos!
Minden rendben volt, pár nap alatt megérkezett a csomag.
11 éves diszpláziás labradornak rendeltem a terméket. 1 hónapja szedi, napi 2 szemet adok neki. A közérzete javult, de sajnos a mozgása nem lett jobb és a jobb hátsó lábára is erősen sántít, amin sorvadás jelei is látszanak. Kérdezném, hogy esetleg lehet-e ezen javítani étrendkiegészítőkkel, vagy már csak a műtét segíthetne rajta? 2 állatorvos is ajánlotta a műtétet, de csak végső megoldásként gondolnék erre, mivel idős kutyáról van szó, lehet hogy többet ártanék vele…Pedig nagyon szeretnék rajta segíteni, egy imádnivaló családtag..
A készítmények két hetes szedése után a kutyus sokkal jobban van😊. Köszönöm.
Minden rendben volt, másnapra megkaptam a csomagot.
Szuper!
Szuper! Másnapra megérkezett!
Nagyon jó készítmények. Idős tacsimnak teljesen megszüntették a sántítást, fiatalabbnak megelőzés céljából adom.
Jól használható weboldal, segítőkész, korrekt ügyintézés, szuper gyors szállítás.
Korábban már használtuk ezt a kapszulát, óriástestű (tosa inu) kutyánknál, és nagyon hamar helyrehozta a lábrándulását. Most a 9 éves törpe schnauzerem hasonló okokból kapta, és neki is bevált hamar.
Korábban már használtuk ezt a cseppet, óriástestű (tosa inu) kutyánknál, és nagyon hamar helyrehozta a lábrándulását. Most a 9 éves törpe schnauzerem hasonló okokból kapta, és neki is bevált hamar.
Gyorsan megkapom amit rendelek, kiváló tájékoztatás mellett, így nem kell fél napot arra szánnom, hogy mi lesz a jó a kutyáimnak.
Törpetacskónknál egy rossz ugrás után a gerincsérv tünetei jelentkeztek. Hátsó lábait nehezen tudta mozgatni, nehezen járt, láthatóan fájdalmai voltak. A kutya mozgásszervi és gerinccsomag I. adagolásának megkezdése után 1 héttel jelentős javulás kezdődött, az első 3 hetes kúra végére pedig megszűnt minden tünet. Köszönjük, hogy visszakaptuk az aktív, újra vidám kutyusunkat. A gyógyszerek adagolását az előírásnak megfelelően folytatjuk.
A rendelt gyógyszercsomag 3 napon belül megérkezett.
A törpe tacskónk 6 éves, két éve kezdődött a gerinc bàntalma. Szerencsére műteni nem kellett, de időről időre mindig kiújul valamilyen formában. Kicsit több mint egy éve hasznàljuk a Supreme Immunity-t. Ennek a terméknek a segítségével sikerült kikerülnünk az àllatorvost. Teljesen jól van ha ki is újul nem olyan drasztikusan és olyankor emelek a dózison. Én köszönöm hogy van ilyen alternatívàja a kezelésnek ha nem találtam volna erre rà, nagy valószínűséggel màr műteni kellett volna.
Megbízható bolt, gyors szállítás.
Köszönöm 😊
Minden szuper volt, gyorsan megérkezett a csomagom.
Sajnos nekünk nem vált be, de az ötlet nagyon jó.
Még csak 2 hete adjuk a kutyának, de már sokat javult, sokkal könnyebben mozog.
Folyadékban szerencsésebb lenne.
Cseppentővel könnyebb lenne cseppenteni.
Szuper!
Folyadékként könnyebb lenne beadni.
A cicánk daganatos,eddig 1 kúrát kapott meg,még 2 vissza van. Kétszer műtötték,kiújult a daganat,minden reményünk a csomagban van! Hisszük,hogy az életminőségén javít,de egyelőre nem tudok sajnos véleményt mondani magáról a termékről.
Minőségi csomagolás,könnyen adagolható!
Gyors,korrekt!
Nagyon elégedett vagyok a termékkel!
Nagyon elégedett vagyok a termékkel!
várjuk az eredmény, pár napja fogyasztják csak a kutyusuk
Gyors javulás elindult 4napon belül
Könnyű használat, jó tájékoztatás.
nagyon jónak tartom, úgy érzem, használ. Túl vagyunk egy kúrán, a szünet után folytatjuk.
még nincs tapasztalatom, csak most kezdtem adni
Tetszik a weboldal, könnyen használható, jók az információk és nagyon gyors a szállítás
Jo termèk
👍
👍
👍
Szuper termèk
Tacskó kutyánknak megelőzés céljából vesszük a terméket, mivel az udvari terasz lépcsőjét gyakran használja. Szerencsére eddig nincs mozgásszervi problémája, reméljük, ezen termék használatával nem is lesz!
Gyors szállítás, a megrendelés utáni második napon megkaptam.
Szuper termèk,a kutyànk teljesen rendbejött töle!
Szuper gyors!
Ezt a terméket már többször rendeltem és bevált.
A megrendelés egyszerűsége rendben volt.
A vártnál hamarabb megkaptam.
A kapszula tartalmát kedvenc piskóta tallérjára kinyomva gond nélkül megeszi. Amióta szedi állapota nem romlik tovább (csípő diszplázia a diagnózis).
Szuper
Szuper
Szuper
Szuper
Szuper
Szuper
Gyors, pontos, megbízható oldal!
1 éve, hogy diagnosztizálták 13 éves jack russell kutya lányomnál a szívbetegséget (mitrális szívbillentyű zavar). Ezekkel a készítményekkel már plusz fél évet nyertünk!!! Öregesen, betegesen, de még velem van! 🙏🙏🙏🙏🙏
Teljesen hatásos, és külön pozitív, hogy gyógynövények keveréke
Gyors, megbízható, átlátható, informatív.
Lejáratos termék.
A termék közeli lejáratos volt, valótlanul állították, hogy ők írják rá a lejárati dátumot és az csak hozzávetoleges (ami egy gyári készítmény esetén nem igaz) és még elnézést sem kértek. Mindehhez egy állatorvos adja a nevét. Nem ajánlom őket.
2 csomagnak része, amik használtak a kiskutyámnak, ezért folytatom a szedését hogy ne legyen visszaesés

Nemrég kellett sok fogat húzni fogkő és íny gyulladás miatt, remélem segít a megelőzésben
2 csomagnak része, amik használtak a kiskutyámnak, ezért folytatom a szedését hogy ne legyen visszaesés
Csak jókat tudok írni, 1 nap alatt megérkezett a rendeles
A kezelési hatására a lebénult, járóképtelen kutya( Luna ) talpraállt már játszik. Köszönöm
Azonnali szállítás történt
Minden zökkenőmentesen és nagyon gyorsan ment. Egyik nap megrendeltem, másnap a csomag a kezemben volt. Köszönöm🙏
Kedves Doktor Úr!
Hálistennek a mi kutyusunknak csak nagyon elmeszesedett a hátsó két lába, minimális gerincelváltozást is mutatott a röntgen, ezért döntöttem úgy hogy azonnal megrendelem. Korábban egy kedves ismerősöm beszélt erről a vitaminról mert neki már sajnos lebénult a kutyusa, ezért jutott rögtön eszembe amikor észleltük hogy baj van a mi kutyusunknak a lábával, nekünk ez kell a mi kutyusunkkal ez nem fog megtörténni. Ezért rendeltem azonnal Önöktől ezt a csomagot, és nagyon hálás vagyok, a kutyusunknak nagyon nagy fájdalom volt a jobb lábába és nem nagyon akarta azt a lábát használni, de vitamin elkezdésétől 2 hétre, újból használja, és ugyanolyan jókedvű és játékos azóta is. És arról nem beszélve hogy nagyon szereti is az energy vitaminokat, ízlik neki. Mi biztos rendszeres használói leszünk a vitaminjainak, ajánlom szerintem megelőzésre is nagyon nagyon jó!
Mégegyszer hála és köszönet🙏
A légcsőszűkületes csivavám a hörgőtágító gyógyszere mellett nagyon csúnyán köhögött és csipásak voltak a szemei, ezért pollen allergiára gyanakodtam és az Energyvet oldalán rátaláltam a Virovetre. Szerencsére nagyon bevált, elmúltak az allergiára utaló tünetek, így hál isten éjszaka is tud aludni a kutyus
🙂
Kiváló minőségű termék ez is, a Cytovettel együtt alkalmazom 1.5 éves máltaimnál, elsősorban megelőzés szempontjából. Bár nagyon fura, igazi gyógynövényes szaga van, mégis imádja, pedig extra kényes! 🙂 Magában is megeszi, de reggel és este az ételébe keverem neki. Nagyon sokáig kitart egy üveg, mindenképp újra fogom venni neki ha elfogy, kúraszerűen alkalmazzuk. Mindenképp ajánlom!
Nagyon jó minőségű termék, kis máltaim furcsamód imádja! 🙂 magában is megeszi, de a reggelijéhez/vacsijához keverem neki. Mivel még csak 1,5 éves, csak megelőzés szempontjából vettem neki, de láthatóan jót tesz neki, sokkal élénkebb, pedig eddig nem is gondoltam h lehet még energikusabb! 🙂 Renovettel kapja. Egyelőre a szeménél a barnás elszíneződés mérséklését még nem tudom értékelni, mert csak 3 hete kapja. Itt kicsit gondban is vagyok h a “szem öblögetésnél” csak törölgetnem kellene-e vele vagy rendesen átmosni?
Rendkívül gyors szállítás, másnapra megérkeztek a termékek, nagyon ajánlom!
Nagyon hatásos a gerinccsomag, a bucinknak gerincsérve van, de a szedést követő 8-10 napon teljesen regenerálódik és mintha kicserélnék a kutyust.
Kedden rendeltem, szerdán már meg is érkezett a csomag!
Nagyon gyorsan megérkezett minden termék,köszönöm a jó tanácsokat is!
Sokkal könnyebb a szerek beadása 😊
14 éves kutyám szteroid injekció után kap Skelevetet. A “felállni sem tudok” állapottól 10 nap alatt jutott el a következőkig:megugatni a postást,húst lopni a macskáktól,uralni a vizeletürítést és egész nap a gazda nyomában járni. Nagyon nagy boldogság,hogy kutyám jól van! Köszönöm
Gyors volt
Sajnos nem tudom adni a cicámnak, mert 1 csepp teljesen kiüti. Szinte felállni se tudott. Bambán nézett csak. Amikor kiment a gyógyszer hatása kicsit élénkebb lett. Még kijár, kint nézeget. Így nem tudok értékelést írni.
Az ügyfélszolgálattal és a szállítással meg voltam elégedve.
–
Gyors, pontos és hatékony
A kutyám gyorsan meggyógyult és azóta is rendben van
Nekünk jó
Szuper
Gyors,pontos,w
Nagyon jó termék.Bercinek bevált.
Üdv újra! Már többször is írtam az állatorvos válaszol rovatba.
Hamarosan szeretnénk kipróbálni ezt a terméket, mert sajnos az idős, 13 éves, pajzsmirigy-túlműködéses cicánk (Metothyrint szed 2x negyedet) légzése rosszabbodott az utolsó műtétje óta (2. emlőléc + nyirokcsomó eltávolítása óta), de leginkább az utóbbi 1 hónapban. Nehéz légzése lett, de nem köhög, 3 hónap alatt csak egyszer köhögött. Sípoló, zörgő hang jön úgy tűnik a légcsövéből sokszor ki- és belégzéskor, nyugodt alváskor szinte alig vagy nem. Lehet hogy a légcsőtubus megsértette a legcsövét altatáskor? Vagy szívprobléma miatt van ez? Mindenképp megyünk vissza orvoshoz röntgenre, szívultrahangra.
A kérdésem még hogy ezt a kapszulát, illetve a tartalmát ki lehet folyatni és fel lehet oldani tápban vagy gimcat pasztában például? A cica kb 6 kg, inkább kapjon 1 kapszulát egy nap? Egyben vagy 2x fél adagban?
Válaszát előre is köszönöm!
Először rendeltem ezt a csomagot, még kevés idő telt el, de remélem jó lesz- korábban rendeltem más terméket az előző kutyámnak, és nagyon elégedett voltam
Gyors , pontos
nagyon jó termék 2 hónapja használjuk
gyors pontos szállítás , tájékoztatás
A kutyánk gerinc problémája rengeteget javult. 6 hét szedés után visszakaptuk a kutyusunkat! Örülünk, hogy léteznek ilyen termékek. Köszönjük Dr Molnár Gábornak a gyors választ és a termékeket!
Gyorsan megérkeztek a termékek! Hálás köszönet érte!
Szerintem jó a készítmény. 95%-ban elmúltak a korábbi tünetek. Időnként még van egy-egy rossz éjszaka, amikor a régi tünet jelentkezik, de aztán újra rendeződik az emésztési gond. Viszont ezzel a két készítménnyel most ki tudtuk váltani 2 év után a 3. és a 4. készítményt. Azokat el tudtuk hagyni. (Liver detox, Stomach digestive helper).
Szerintem jó a készítmény. 95%-ban elmúltak a korábbi tünetek. Időnként még van egy-egy rossz éjszaka, amikor a régi tünet jelentkezik, de aztán újra rendeződik az emésztési gond.
Jól lehet róla tájékozódni.
Jó termék gombás szőrhiányra.
gyors
A kutyusok nem tudna járni az Energy/Supreme imm. mozgásszervi termèkek nèlkül.13èves sicum van,most alig èszrevehetően sántit,de fut,ugrándozik.Pedig 6èvvel ezelőtt mèg fel se tudott állni,de aztán szedni kezdte a bogyókat,cseppeket,ès tud szèpen mozogni.
Mindig gyorsan megkapom a termèkeket.
Megrendeléstől a kiszállításig minden rendben volt. Köszönöm
Izületi fájdalmakra rendeltem a készítményt már többször is, segít a gyulladásban és a fájdalom csillapításban labrador kutyusomnak. Köszönöm
Labrador kutyámnak rendeltem, nem daganatos, de fájnak a lábai, most a bal elsőre erősen sántított, és remegett a lába,izületi probléma is van nála. Kb 1 egy hét után sokkal jobban van.
🤝
🤝
Szuper termék. Megszünt a kutyám hasmenése.
Ami rendszeres volt.
Más probiotikumot nem vált be.
Állatgyógyászati termék volt.
Gyors kiszolgálás.
Sajnos ettől hányt.
Gyors szállítás!
Nagyon jó termék, a gerincbeteg németjuhásznak adjuk , sokkal jobb a kedve , amit csat tudunk megteszünk érte, sajnos megöregedett és ez a gerincbetegség fajtára jellemző, 12éves.
Nagyon jó termék, az öreg gerincbeteg németjuhásznak adjuk, sokat segít neki.
Megelőzésre használom 15 hónapos boxernek.
Tartalék “házipatikának” rendeltem, tapasztalatom szerint nagyon hasznos sebekre is,
15 hónapos boxernek használom, Holter vizsgálat miatt a bundáját le kellett nyírni, de látványosan gyorsan és szépen visszanőtt.
Évek óta rendelek, vásárolok, minden alkalommal precíz, gyors. A honlap nagyon informatív, nagyon sokat segíthet a gazdiknak szerintem.
Nagyon jó