Zoè Szendrey kérdezte:
Tisztelt Doktor Úr!
Hétfő este elveszítettem a cicàmat. 20 èves volt, el kellett altatni, de mèg mindig mardos a lelkiismeret, hogy "jól" döntöttem-e.. Szaruhártya fekèlye lett a jobb szemèn, nagyon csúnya volt, gennyes, az egèsz szemèt beborította, kapott antibiotikumot, ès fájdalomcsillapítót, injekcióban, egy hèten keresztül. A gennyesedès lehúzódott, azt mondta az orvos, hogy úgy tűnik, talàn kezd megnyugodni a folyamat, mert abban bíztunk, hogy nem kell kivenni a szemet, a kora miatti altatás rizikójàtól tartva. De aztán mègis, valószínűsíthetően a lencse elkezdett kijönni a szemből. Közben viszont a cica, amikor màr 6 napja kapta az injekciókat, egyszer csak nagyon sötét barnàt kezdett kakilni, bevizelt-az említett kaki azonnal utàna jelent meg, amit szintèn nem tudott visszatartani- illetve vèreset hànyt. Ekkor azonnal bementünk vele az ügyeletre, ahol azt mondtàk, hogy koràhoz képest jó àllapotban van, de kissé dehidratàlt. Kapott egy injekciót, amiben quamatel, cerenia, norovit, catosal volt. Utàna mentünk vissza a mi orvosunkhoz, ahol kapott egy valamilyen injekciót , aminek nem tudom a nevét. A cica aznap egyre rosszabbul lett, csak feküdt, màr csak èppen hogy evett 1 -2 falatot, inkább csak ivott. Màsnap hajnalra megint lett egy rosszullète, bevizelt, majd jött a nagyon sötèt, szurok-szerű széklet, elfeküdt, nem tudott felkelni, lógott a nyelve, mintha hányni akarna, nekem kellett őt betennem az àgyba. Aznap màr semmilyen ètelt nem fogadott el, csak ivott. Közben meglett a vérvétel eredménye, az UREA 25.59 lett, glükóz 11.3, az LPS 143 . Aznap este jött az újabb rosszullèt bevizelès, fekete kaki, majd eldőlt gyakorlatilag, ès nem tudott felkelni. Ekkor rohantunk el vele az orvoshoz, aki azt mondta, hogy gyomorvèrzèse van, nagy fájdalmai, ki van szàradva, de ő először infúziót akart neki bekötni, mi választottuk az eutanáziàt, mert nem akartuk, hogy tovàbb szenvedjen, illetve az orvos azt is mondta, hogy nem ígéri, hogy látványos javulás vàrható tőle.Tudni kell, hogy a cicànak voltak gondok a vesèjèvel, koràbban is, illetve mintha màr nyár óta látszott volna rajta, hogy lehetnek fájdalmai , de azt hittem, amíg van ètvàgya, addig nem lehet nagy baj, de ezt nagyon rosszul gondoltam. Illetve elèggè le is volt fogyva màr. Olyanokat is csinàlt, ami furcsa volt, hogy bebújt az àgy alà. A kezelőorvosa azt mondta, lehetett a háttérben daganat, bàrmi. A szemkivètelt valószínűleg nem kerülhettük volna el, ès azt nem tudom, hogy túl èlte volna, de mèg mindig nem tudom, hogy ez volt-e a helyes döntés, mert nem tudom elfelejteni a segítsègkèrő nyàvogàsàt, mi meg elaltattatuk...
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Dr. Molnár Gábor válasza:
Kedves Zoé! Sajnois ebből az állapotból, amibe belesodorta a sok kezelés már nem volt vissza út. Ettől részben függetlenül én semmilyen helyzetben sem szoktam az elaltatás mellett dönteni. Alapjában véve mindenkit le szoktam beszélni az elaltatásról. Az elvem az, ha sokáig velünk volt szeretett társunk, akkor adjuk meg neki a tisztességet azzal, hogy az esetlegesen bekövetkezett halálát kivárjuk és a végsőkig ápoljuk. Az ,hogy azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ne szenvedjen tovább, az nem állja meg a helyét, mert nem nekünk van jogunk dönteni élet és halál között. Ez olyan mintha mi nagy betegek lennénk és a családunk úgy döntene helyettünk, hogy altassanak el bennünket, mert már az orvosok és ő szerintük is menthetetlenek vagyunk. Ezt még embereknél sem engedik meg a törvények sem. De ha már Önök így döntöttek akkor ezen már kár bánkódni, legfeljebb fontolóra vehetik írásomat és legközelebb másképpen dönthetnek. Amennyiben az elaltatás lehetőségét kivesszük a lehetséges megoldások közül egy állat betegségénél, akkor talán az alkalmazott gyógykezelések is jobban az orvosi eskü azon pontja szerint történhetnének hogy -NIL NOCERE- LEGALÁBB NE ÁRTS!
Ha egy anyának akinek súlyos, gyógyíthatatlan beteg a gyermeke azt mondanák, hogy nincs esély a gyógyulásra és hogy a szenvedését megszüntetendő altassák el a gyermeket, beleegyezne az anya? Valószinüleg nem és még egy nap is számítana neki amivel többet lehet súlyosan beteg gyermekével. Miben más ez mint amikor a családtag kis állat beteg hasonlóan? Üdvözlettel: Dr.Molnar