Kovács Gyula kérdezte:
Tisztelt Doktor Úr I
Házi kertemben a következő permetező szereket szoktam használni: Cuproxát ( rézoxiklorid ), Actara, mospilan, karate, teppeki (levéltetű ill gombaellenes szerek)
Éveken át használtam az említett vegyszereket. Volt egy kutyám, ( és van egy macskám).Kutyám az idén sajnos három nap alatt elpusztult. Az állatorvos szerint tüdő vizenyő végzett vele. Előtte semmi baja nem volt az állatnak. Szokta néha rágcsálni a füvet, akkor is ezt tette. Nem tudom, hogy ilyen gyors lefolyású betegséget okozhatnak-e az említett vegyszerek, de nem hagy nyugodni a tudat, hogy esetleg én okoztam a halálát azzal, hogy nem mostam le gumilaggal karatés permetezés után az aljnövényzetet, ahogy máskor szoktam. Az eset óta nem merek permetezni pedig szükséges lenne, de félek hogy az új kutyusom is így járhat. Az előkertem és az udvar egy és ugyanaz, ezért nem szeparálható. Nem tudom, hogy mennyire mérgezőek ezek a szerek, nagyobb testű állatokra, mert erre vonatkozó leírást nem találok sehol.
Várom szíves válaszát.
Tisztelettel: Kovács Gyula
Dr. Molnár Gábor válasza:
Kedves Gyula! Igen , mérgezőek a vegyi anyagok, főleg akkor ha több féle is éri a szervezetet, ráadásul kumulálódnak is és a kutyán alakalmazott rovarölőkkel sem kedvező a keveredésük. Üdv dr.Molnar