Laczkó Mónika kérdezte:
Tisztelt Doktor Úr!
Két témában szeretném a segítségét kérni:
1. 8 éves, ivartalanított, 20 kg-os keverék kan kutyámnak, aki pet-chef főtt eledelt eszik, 2 éve mastocytomája volt. Eltávolították, immunerősítést alkalmaztunk, + azóta is kúraszerűen deutériumcsökkentett vizet. Azóta nincs kiújulás, de a fél évvel ezelőtti kontrollon mitrális billentyű elégtelenséget állapítottak meg nála, amely kezelést még nem igényel, csak kontrollt. Néhány napja ismét elmentünk a fél éves kontrollra, az állapota nem romlott, továbbra sem szükséges gyógyszeres kezelés. Az MBE-nek látható tünete nincs. A szív-csomagban javasolt három szer ajánlott nála mastocytoma előzménnyel is? Van még valami, amit tudok érte tenni, hogy lehetőleg ne, vagy minél később romoljon az állapota?
2. 10 éves, túl korán (3 hónaposan) ivartalanított kandúr cicámnak húgyvezeték elzáródás, ezáltal leállt vese probléma miatt 5 éve ki kellett venni az egyik veséjét. Utána csak marhahúst volt hajlandó fogyasztani, ettől az értékei lassan, de folyamatosan javultak, 580 körüli crea szintről 280-ig. Tavaly nagyon bestresszelt amikor egyhetes pici cicát találtunk és behoztuk a házba, egy hónap krízis következett, nem evett, creája 1300-ig elszállt, foszforja is többször volt mérhetetlen, 5 feletti, vér értékeit aranesp segítségével tudtuk több hét alatt rendezni. Csodával határos módon helyrejött, 570, majd fél évvel ezelőtt 470 creát tudott, 20 körüli karbamiddal és határon belüli foszforral. Sajnos egy éve csak elvétve fogad el húst, inkább tápot eszik, de azt jó étvággyal, és hízott is, jól néz ki. A néhány nappal ezelőtti kontrollon 670 volt a crea, 20 a karbamid, vérkép tökéletes, foszfor határértéken belüli, a hasnyálmirigy értékek emelkedtek ismét (ez folyton probléma, de látható tünete nincs, nem hány, széklet tökéletes). Megfigyelés alapján ha a tápban csirke van, akkor emelkednek a hasnyálmirigy értékek (lipáz is, amiláz is). Ilyen előzmények mellett milyen hús etetését javasolná? Jól értettem, hogy első héten csak a napi adag 10%-át kellene kapnia (120 gr helyett 12 gr-ot) és 10 hét alatt eljutni a normál napi adagig? Nem bontja le ezidő alatt az izmait? Vagy valamit félreértettem? Többféle energyvet készítményt kapott már, magától egyiket sem veszi be, semmilyen trükkel, és volt amelyiktől kényszer beadva is öklöndözött. Ha újból belevágnék és mindent adnék, amit a vesebetegség alatt javasol, azt napi egyszer valamiben elkeverve, fecskendővel akkor is adjam be neki, ha közben öklendezik, vagy az jelent valamit és valamelyik szer mégsem jó neki?
Köszönöm szépen a segítséget!
Dr. Molnár Gábor válasza:
Kedves Mónika! 1. Igen javaslom a szív csomagot. A mastocytoma kiújulásának megelőzésére a Daganatos I. csomagot alkalmazhatja. 2. Idült veseelégtelen cicának javasolt protokollt tanulmányozta már , írásából látszik. Amikor a veselégtelenség tünetei fennállnak akkor annyi húst bír kiválasztani a vese, többet adni nem javasolt, mert a tünetei ( étvágytalanság, sok víz ivár, bágyadtság, hányás visszatérhetnek) . Emelni lehet az adagot addig amíg a tünetek kis mértékben nem mutatkoznak. Az a mennyiség a maximum amit adhat neki egyszer illetve naponta. Ha alkalmazza a javasolt csomagot azt kis 4 méretű kapszuláva kiszerelve kapszula beadóval tegye, akkor nem fog öklendezni, hanem szépen lenyeli, íly módon: https://youtu.be/kkq_HKA7drA Üdv Dr.Molnar