0
Anonymous
júl 21, 2021 10:26 DE. 1 Válaszok
Member Since Jan 1970
Unsolved Solved Mark as Solved Mark as Unsolved
Subscribed Subscribe Not subscribe
Flag(0)

trikolor kérdezte:

Tisztelt Doktor Úr!
Kizárólag bent tartott, egy éves trikolor lány házi cicánkat 11 hete ivartalaníttattuk. A műtét nagyon megviselte, az altatásból nehezen ébredt, másfél napig nagyon kába volt, inni is alig akart és többször hányt, maga alá pisilt. A következő napra már magára talált, a sebe szépen és hamar begyógyult még úgy is, hogy lassanként kiszedegette magának a varratokat, mostanra nem is látszik. Azóta viszont gyakorlatilag egyfolytában hasmenése van, sokszor teljesen folyékony, csak úgy "robban" ki belőle. Időnként 1-2 napra javulni látszik, aztán megint ugyanott tartunk. Állatorvos annyit mondott, koplaltassuk két napig és rendben lesz. Nem lett rendben, semmi hatása nem volt az éhezésnek, amint visszajött a széklete 1-2 apró étkezés (kevés rizses csirke) után, az ismét hasmenésként jelentkezett. Nem levert, nem lázas, nem fogyott, sőt, egy keveset talán hízott is, nem ürít a szokottnál gyakrabban vagy többet, nincsenek almon kívüli balesetei. A közérzete, kedve, aktivitása, étvágya sem változott (nedves tápban nagyon válogatós, sokszor nincs kedve megenni, szárazat sokat és rendszeresen eszik). A feneke viszont sokszor már piros, ritkán kicsit bedagad. A tápon változtatás nem okoz semmi különbséget, ha csak szárazat kap, vagy csak üres csirkét, ha nagyobb adagokat vagy csak nagyon kicsiket gyakran stb., akkor is ugyanaz a helyzet. Próbáltunk neki adni Probicol-H pasztát, nem segített. Normaflore egy rövid ideig segített, aztán az sem. Ételéhez kevert kevés útifűmaghéj is rövid javulást hozott, aztán újrakezdődött minden. Féregtelenítve a műtét előtt 10 nappal volt. Vele együtt élő 1-3 év körüli másik lánycicának semmi tünete, tehát arra gyanakszunk, hogy nem fertőzés lehet a baj.

Tanácsát előre is köszönöm!

0 Subscribers
Submit Answer
Please login to submit answer.
1 Answers
Rendezés
Best Answer
0
EnergyVet
júl 23, 2021
Flag(0)

Dr. Molnár Gábor válasza:

Kedves Judit! Ilyen esetben a bélflóóráthatékony készítménnyel szükséges visszaállítani és méregteleníteni is szükséges, továvbbá a májat támogatni. Erre való ez a csomagaunk: https://energy-vet.hu/kutya-macska-termek/emesztoszervi-megbetegedesek-kiegeszito-kezelesere/ Üdv Dr.Molnar

Sign in to Reply
Replying as Küldés