Czifrik Danuta kérdezte:
Üdv! Egy olyan téma kapcsán kérném a véleményét, miszerint, nemrégiben a kutyámat (1 éves, kan, Jagd terrier) elég szépen elintézte egy másik kutya.. Az apróbb sebei elég szépen gyógyulnak, viszont a mellső lábából úgy kiharaptak egy elég szép darabot, hogy konkrétan látni a csontját is. Természetesen lett hozzá hívva állatorvos, ellátta a sebét (azt mondta, ilyen jellegű harapásokat nem szoktak varrni, meg hát igazából nincs is nagyon mit, mert hiányzik belőle egy darab.), bekötözte neki, hagyott itt gyógyszert, illetve egy sprayt, amivel a kisebb sebeket kell fújnom. Eleinte 2 naponta jött az állatorvos, múlt héten hétfőn volt utoljára, akkor azt mondta hívjam fel pénteken, és megbeszéljük, hogy mikor jön. (ekkor már ugye 5.napja volt ugyan az a kötés a kutya lábán) Felhívtam, azt mondta vasárnap eljön és áttköti, de nem jött, hívtam 3x is, de nem vette fel a telefont. (jelentem, nem ez volt az első eset, hogy könyörögni kellett azért, hogy jöjjön, vagy esetleg azt mondta jön, és nem ért ide.) Azóta itthon kötözöm a kutya lábát, betadine-os oldattal, de ma, amikor áttkötözte neki, észrevettem, hogy - elnézést a szóért- de nagyon büdös. Megpóbáltam megint hívni az orvost, de újfent nem ad életjelet magáról. Arra lennék kíváncsi, hogy esetleg ez mitől lehet, illetve, hogy mit tudnék még tenni ez ügyben.
Köszönöm válaszát!
Dr. Molnár Gábor válasza:
Kedves Danuta! A bűzös seb, bőr elhalásra utal. Ha nem tudja a helyi kollégákat elérni akkor alkalmazza az Imunovet cseppet helyileg a sebbe és a Cytovet kapszulából készített oldattal való öblítést a nyagobb sebekre. 1 caps/50 ml tisztított vagy forral vízben oldva dózissal. Üdv Dr.Molnar