lukacstamara91 kérdezte:
Üdvözlöm. Már írtam levelet, de még nem kaptam rá választ,és hát elég hiányosan is írtam. Van egy bischon hawanesse kiskutyánk 12 éves, ivartalanított 2018-ban, kan. Semmilyen nagyobb fajta betegsége nem volt a fogkövességen kívül,egészen jan.12. ig. délelőtt arra lettem figyelmes hogy az első jobb lábát nem teszi le,húzódásra törésre gyanakodtam,elvittük az orvoshoz bódította rtg készült ahol DP+artrózis+ ízületi egér gyanút állapították meg +fogkő leszedés 2 foga húzva. Aniprofen 50mg tablettát kapunk 5 napig 2x1/2 adtunk neki.Másnapra semmi tünetet nem mutatott, egy hétig jó is volt és egy hét után kezdődött elölről, jobb láb felemel.gondoltam elmegyünk szakemberhez mert ha baj van akkor műtét. hétfőre kaptam időpontot nem tudtuk megvárni mert csütörtökre már a hátsó jobb lábát nem tette le ekkor már két napja nem evett nem ivott.pénteken elvittük az állatorvoshoz addigra már ilyen furcsa szörcsögő hangot adott és csak feküdt.Készült RTG kardiológiai vizsgálat kis rutin vérkép.: kissé emelkedett vérnyomás emelkedett májenzimek tüdő intersticium elmeszesedés . A hátsó jobb lábán elülső keresztszalag szakadás. nem is értettük hogy mi van mert a sántasága nem így indult és anyukámnak a kutyájának volt keretszalag szakadása és nem ezekkel a tünetekkel. Azt mondák műtét . hazaküldtek minket májvédővel calo-pet pasztával.Állapota nem javult 7 végére csak feküdt nem sétált remegett és bénulási tüneteket mutatott láz 40 fokos. hétfőn visszavittük kapott infúziót ,Kilon 500mg 100ml, solu medrol 40mg, ceftriaxon 1g marbocyl inj . hazajöttük állapota nem javult és estére lebénult a fejének jobb fele. szeme szája. Enni inni még mindig nem, a vizet úgy elfogadta hga fecskendőből adtam. másnap vissza a doki mondta hogy pest MRI ,CT. hála istennek semmi nagy bajt nem találtak és még keresztszalag szakadása sem volt megmutattuk a RTG felvételt és rendes fizikális vizsgálata is volt. Folytattunk az antibiotikumos infúziós szteroidos kezelést egész héten minden egyes nap. Javulás csak annyiban mutatkozott hogy minimális totyogás pisilés és kakilás de nagyobb séta kizárt volt.enni hol evett magától hol nem.a fekvéséhez képest 40 % os javulás volt csak. Hozzáteszem egy nagyon fitt kutyáról beszélünk akivel minden nap legalább 10-15 km séta volt + játék. szóval ezek a tünetek egyik napról a másikra következtek be. Átváltottuk gyógyszeres kezelésre a szteroiddal HEDYLON5 mg kapott reggel 2tbl este 1 egész és 1 felet. ettől heves szívdobogás szapora légzés szőrhullás és gyakori vízivás volt. Ettől se állt be javulás ezt kb. 2 hétig szedte . szépen fokozatosan abbahagytuk. Láz szinte minden nap volt nem egész nap hanem időközönként. Az állatorvos autoimmun betegségre gyanakodott Myasthenia gravis. Kaptunk először egy gyógyszert Mestion 60mg gyógyszert ebből 2x1/2 volt az adag. de semmi változás nem volt . Utána kaptunk Konstigmin injekciót napi 2-szer kellet beadnom neki. azt mondta hogyha ez a baja akkor erre a szerre szinte egyből javulnia kellne . A simaizmokat beindította 1,5 ml kapott ezt visszavettük 0,1ml -re . így a nyál és a kakilási stimuláció csökkent de a fizikai aktivitás nem jött vissza. utána megint kaptunk egy 6 napos antibiotikumot Kesium 250mg ebből napi 2x1 kellet. Most visszamentünk a 7en szerdán és ma szombaton. A fehérvérsejt száma 52-ről lement 32, a mai nap folyamán meg elvileg 20 volt már neki. most abbahagytuk a konstigmin injekciót. A mai nap is 39,9 volt a láza. már 4 napja kapja K9 inufactor vitamint. kaptunk B1 vitamint amiből 2x1 Tramadoli hydrochloridum 2x1/2. egyenlőre azt hiszem mindent leírtam. És az lenne kérdésem hogy milyen csomagot próbáljak meg neki? Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Molnár Gábor válasza:
Kedves Tamara! 02.10-én álaszoltam kérdésére ezt: "Kedves Tamara! Nem zárnám ki a korábbi agyi eseményt, mely azóta a kapott nem gyenge hatású szerek miatt továb rosszabbodhattak. A szeroidot lassan csökkenő adagban adnám a kezelő orvosal egyeztetve és ezt a csomagt alkalmaznám: https://energy-vet.hu/kutya-macska-termek/kutya-epilepszia-kiegeszito-kezelesere-2/ a Liver Detox-kapszulával is kiegészítve." Üdv Dr.Molnar