Niké kutya idült emésztési zavar

Kutya emésztési zavar gyógyulásának története

Niké, a svájci fehér juhász kutyám születése után fertőződött meg giardiával, valamint a bélsár vizsgálat alapján isospora és egyéb paraziták is megtámadták az emésztő rendszerét. (Hasmenés, hányás, fogyás, ami 2 hónapos korától majdnem 1 éves koráig tartott, semmilyen tápanyag nem maradt meg benne, ami a fejlődéséhez kell, így elég nagy hátránnyal indult el az életben.)

Az állatorvos által ajánlott gyógyszer készítményeket, féreghajtókat, antibiotikumokat mind megkapta, hosszú hónapokba telt, míg végül sikerült egy negatív eredményt kapnunk. Iszonyú mennyiségű gyógyszert kellett szednie, ami teljesen leamortizálta az emésztőrendszerét. Hiába volt a negatív labor eredmény, a kutyám nem tudott hízni, minden átment rajta, a gyógytápok is csak ideig-óráig voltak hatásosak.

Természetes szerek alkalmazása

8 hónap küzdelem után főzni kezdtem neki, azzal valamennyire tudtam segíteni a hízást, de a hasmenés mindig visszatért. Ekkor ajánlotta a tenyésztőnk a Probiovet és a Regavet kipróbálását, mert sok jót hallott már róla. Segítségének köszönhetően 2017. júniusában kezdtem el adagolni a két terméket és két hónap múlva látványos hízásnak indult a kutyám. Hasmenése elmúlt, emésztési problémái minimálisra csökkentek. Mára pedig senki se mondaná meg róla, hogy csontsoványan kellett élnie kölyökkorát, ami megkeserítette nemcsak az ő, de a mi életünket is.

Csatolok két képet róla, az egyik tavaly őszi, itt még gyógyszeres kezelés alatt állt, alig 15 kg volt, a másik kép egy 2017-es montázs, ahol az első kép még az Energyvet termékek adása előtt készült (kb. 25 kg). , a második pedig 5 hónap múlva (34 kg), így látványosabb az elért eredmény.

Köszönöm az Energyvetnek, hogy helyrehozta a kutyámat,
aki most már hónapok óta élheti az egészséges kutyusok életét 🙂

Üdvözlettel

Niké és
Auer-Tóth Rita

Niké kutya emésztési zavar gyógyulása

PROBIOVET

7900 Ft

REGAVET

7900 Ft

Kulcsszavak: emésztési zavar, kutya emésztési zavarok

Az új Supreme Immunity termékek weboldala

EMÉSZTŐ ENZIM & PROBIOTIKUM

7500 Ft
Akció!

Emésztő szervek ( Gyomor és bélrendszer ) csomag

40860 Ft

A csomag tartalma: 1 db Regavet, 1 dbLiver Detox, 1 db Emésztő enzim & Probiotikum Komplex, 1 db Stomach & Bowel, 1 db Stomach Digestive Helper, 1 db Cell protection

100%-ban természetes forrásokból származó, prémium minőségű készítményekkel

Stomach Digestive Helper

7500 Ft

Vélemény, hozzászólás?