tacskó porckorongsérv

Tacskó porckorongsérv gyógyulása
6 éves tacskó kutyánk Tappancs 2020 októberében egyik napról a másikra nem tudott ráállni hátsó lábaira. Imbolyogva járt, vizeletét maga alá engedte ( nem tudott 3 lábon megállni). Azonnal orvoshoz vittük és több orvos véleményét is kikértük. Volt aki azt mondta, hogy azonnal műteni kell MR vizsgálat után. Volt aki a szteroidos kezelést javasolta, hogy ez általában segít, és volt aki azt mondta, hogy műtét után sem biztos, hogy talpra fog állni. Aznap elkezdtük a szteroidos infúziós kezelést ami 3 napig tartott, és a továbbiakban gyógyszereket írtak fel otthoni kezelésként. (Medrol, Omeprazol-Teva, B vitamin komplex vagy Milgamma javasolt). Porckorongsérvet állapítottak meg.

Skelevet – Mozgásszervi csomag

Már az első nap mikor tapasztaltuk a tüneteket, keresgélés után neten rátaláltunk a SKELEVET termékre, ahol az összes vélemény elolvasása után úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk bízva benne, hogy nekünk is segíteni fog. Ekkor vettük fel a kapcsolatot Dr. Molnár Gábor állatorvossal, aki hamar választ adott kérdéseinkre és a Mozgásszervi csomagot ajánlotta. Még aznap megrendeltük, hogy minél hamarabb ideérjen.

A honlapon található részletes adagolási útmutató szerint adtuk a kutyának a termékeket 3 hetes kúra után 3 napos szünettel addig amíg tartott a csomag. Már egy hét után észrevettük a javulást a mozgása sokkal stabilabb lett, újra tudott 3 lábon pisilni, székletürítésnél rendesen tudott horpasztani, nem dülöngélt. Tappancs újra a régi, fut, szalad rendesen, de jobban odafigyelünk rá, hogy ne ugráljon, a lépcsőnél rámpát alkalmazunk, hogy ezzel is kíméljük.

Az időjárás változásait észrevesszük rajta, hidegebb időben kicsit lassabban mozog, hátát kicsit behorpassza. Köszönettel tartozunk Dr. Molnár Gábornak gyors válaszai és segítőkészsége miatt valamint az Energyvet termékeknek. A továbbiakban is biztos fogjuk alkalmazni a visszaesés megelőzéseképp. Bátran merem ajánlani, azoknak akik ilyen problémával állnak szemben és azoknak akik megelőzésképp szeretnék alkalmazni, hisz ezek a termékek 100%-ban természetes anyagokból készülnek és nincs mellékhatásuk.

Warga Roberta

A Supreme Immunity honlapja

Adagolási útmutató

Akció!

Kutya mozgásszervi és gerinc csomag II.

41580 Ft

A csomag tartalma:  1 db Skelevet, 1 db Kingvet, 1 db Cartilage & Spine builder, 1 db Krill Omega D3+K2 full trans gél, 1 db Bone strength & Joint protection complex, 1 db Renovet

100%-ban természetes forrásokból származó, prémium minőségű készítményekkel

Vélemény, hozzászólás?