kutya porckorongsérv

Kutya porckorongsérv esete

Kutya porckorongsérv esete és gyógyulása. Az állatgazda leírása. Drazsé kutyusnak porckorongsérvet állapítottak meg a nyakánál és a gerincén. Kétszer is kapott szterodios kúrát, de csak addig használt ameddig szedte, utána visszaesett. Az orvosunk MRI vizsgálatot javasolt, de mivel idős kutyusról van szó, aki már egyszer majdnem belehalt az altatásba, így nem mertük bevállalni és kerestünk…

Kutya porckorongsérv gyógyulása

Lulu november 4-én mutatta porckorongsérv jeleit. Elvittük az állatorvoshoz, aki szintén megerősítette a félelmeinket. Műtétet javasolt, amennyiben nem javul. Lulu ekkor reszketett, bizonytalanul járt, enni, inni sem igazán volt kedve. Egy csoportban ajánlották nekünk az Energyvet csomagot, és egy ismerősünk hozott is belőle, amíg az általunk rendelt meg nem érkezett. Luluval két nap után kellett…

kutya porckorongsérv

Francia bulldog porckorongsérv gyógyulása

3.5 éves francia bulldog kutyusunk teljesen lebénult a hátsó lábaira. Állatorvosunk porckorongsérvet diagnosztizált.Úgy döntöttünk,hogy nem szeretnénk a közel 300 ezer forintos műtétet, és szeretnénk megpróbálni az Energyvet – Supreme Immunity mozgásszervi és gerinc csomag I-et. Felvettük a kapcsolatot írásban Molnár doktorúrral, aki a lehető legrövidebb úton válaszolt is, és nagyon pozitívan írt a várható gyógyulásról.…

kutya porckorongsérv

Kutya porckorongsérv gyógyulása

Kutya porckorongsérv gyógyulása. Az állatgazda megosztotta velünk tapasztalatait. Tisztelt Doktor Úr! 3 éves szuka tacskó kutyánk Törpi 2021. július végén egyik napról a másikra, mindenféle előjel nélkül elkezdett merev tartásban mozogni. Fájdalmasan nyüszített rosszabb mozdulatra, járása ingatag lett. Mintha nem bírná megtartani a saját súlyát. Az állapota 1-2 nap alatt az állatorvosnál kapott injekciók és…

tacskó porckorongsérv

Tappancs gyógyulása az EnergyVettel

Tacskó porckorongsérv gyógyulása 6 éves tacskó kutyánk Tappancs 2020 októberében egyik napról a másikra nem tudott ráállni hátsó lábaira. Imbolyogva járt, vizeletét maga alá engedte ( nem tudott 3 lábon megállni). Azonnal orvoshoz vittük és több orvos véleményét is kikértük. Volt aki azt mondta, hogy azonnal műteni kell MR vizsgálat után. Volt aki a szteroidos…

porckorongsérv

Porckorongsérv gyógyulása Energyvet segítségével

Tacskó porckorongsérv. A tacskónk, Csoki 8 éves (kb. 8-10 kg), április végén kezdett időnként sírni, megmerevedve állni. Állatorvoshoz vittük, fájdalomcsillapítót és különféle csonterősítőket, vitaminokat kapott. Majd 2018. június elején elkezdte húzni a bal lábát főkén, már a hasát, a fülét alig tudta vakarni, de még lábra tudott állni, meg gyakran leült, bizonytalanul járt a hátsó…

Mazsi tacskó – tacskóbénulás kezelése eset

Tacskóbénulás kezelése – eseteleírás. Amint édesanyám észlelte hogy a kutyi nem áll fel és keservesen sír. Állatorvos. vérvétel, ultragang, röntgen. Heti szinten injekció. Napi szinten fájdalom csillapitò tabletta Canidryl 20 mg tablett és porcerösitö amit emberi patikában kellet kiváltani. Javulás nagyon kevés volt. Annyi hogy felált és pár lépést tett. De töbször lemerevedet és csak…

Porckorongsérv és kezelési lehetőségeik kutyáknál

A Kutya porckorongsérv és kezelési lehetőségeik A felvetett kérdéskör a porckorongsérv egy igen összetett problémakör eredője. Itt ezt részletesen megválaszolni nehéz lenne, de azért röviden: Több oktanra vezethető vissza, az önök által említett okok mind közrejátszanak és az érzelmi okok sem hagyhatók ki az okok közül. De legfőbb ok a takarmányozás hibáiban keresendő. A bélflóra…