Alapjában véve mindenkit le szoktam beszélni az elaltatásról. Az elvem az, ha sokáig velünk volt szeretett társunk, akkor adjuk meg neki a tisztességet azzal, hogy az esetlegesen bekövetkezett halálát kivárjuk és a végsőkig ápoljuk. Az, hogy azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ne szenvedjen tovább, az nem állja meg a helyét, mert nem nekünk van jogunk dönteni élet és halál között.
Ez olyan mintha mi nagy betegek lennénk és a családunk úgy döntene helyettünk, hogy altassanak el bennünket, mert már az orvosok és ő szerintük is menthetetlenek vagyunk. Ezt még embereknél sem engedik meg a törvények sem.
De ha már Önök így döntöttek akkor ezen már kár bánkódni, legfeljebb fontolóra vehetik írásomat és legközelebb másképpen dönthetnek. Amennyiben az elaltatás lehetőségét kivesszük a lehetséges megoldások közül egy állat betegségénél, akkor talán az alkalmazott gyógykezelések is jobban az orvosi eskü azon pontja szerint történhetnének hogy -NIL NOCERE- LEGALÁBB NE ÁRTS!
Az elaltatás szóba sem jöhet szerintem
Meg kell tenni mindent, ami az állataink szenvedéseit és tüneteit javítani képes. Az elaltatásukat még súlyos állapotban sem szoktam támogatni, amennyiben súlyos beteg az állat, akkor napokon belül magától is el fog menni. Ha egy anyának, akinek súlyos, gyógyíthatatlan beteg a gyermeke azt mondanák, hogy nincs esély a gyógyulásra és hogy a szenvedését megszüntetendő altassák el a gyermeket, beleegyezne az anya? Valószínűleg nem és még egy nap is számítana neki, amivel többet lehet súlyosan beteg gyermekével. Miben más ez, mint amikor a családtag kis állat beteg hasonlóan?
Dr. Molnar
Supreme Immunity
