Francia bulldog kutyánál porckorongsérvet állapítottak meg az első és hátsó végtagoknál egyaránt. Műtétet javasoltak, amit ebben a korban már nem igen szeretnek kockáztatni. A Mozgásszervi csomag II.-t használtuk. Már elfogyott pár termékünk belőle. Most szeretnék majd újakat rendelni. A Skelevetet nagyon jónak találtam, illetve a Renovet es Kingvet mellett láttam nagyobb javulást. Predisolt szedtünk több…
Kutya bénulás – 8 éves Golden Retriver kutyusunk, Lina egy rossz mozdulat után lebénult. Először a hátsó lábaira, másnap már annyira legyengült hogy a fejét sem volt képes egyedül felemelni. Orvoshoz vittük, kiderült hogy álvemhes volt, gennyes méhgyulladást kapott. Sürgősen műteni kellett. Ez a trauma még tetőzte a hirtelen bénulást. Az állatorvosok nem láttak esélyt…
Az 5 éves tacsi lány kutyánknak, Körminek az ágyéki 4,5,6-os csigolya között sérve van. A tacskóbénulás következtében a hátulsó lábai teljesen lebénultak, /ennek két hete / székletét, vizeletét nem tudta tartani. Azt figyeltem meg a kutyámnál, hogy a hátulsó lábainál az ujjak között a bőrt megcsípve fájdalmat jelez, tehát érzi, ezért reméltem van esély, hogy…
Tisztelt Doktor úr! Abban szeretném segítségét kérni, hogy kutyusomnak gerincsérve van. Műtetni nem szeretném, mert 10 éves, emellett az izületei is sokszor begyulladnak, illetve epilepsziás. Kikerestem az oldalról a szereket amiket kell adni, meg is rendeltem. Viszont az volna a kérdésem, hogy adható-e a többi gyógyszerrel. Jelenleg sok mindent szed szegénykém és félek, hogy kikészíti…
Tacskóbénulás kezelése – eseteleírás. Amint édesanyám észlelte hogy a kutyi nem áll fel és keservesen sír. Állatorvos. vérvétel, ultragang, röntgen. Heti szinten injekció. Napi szinten fájdalom csillapitò tabletta Canidryl 20 mg tablett és porcerösitö amit emberi patikában kellet kiváltani. Javulás nagyon kevés volt. Annyi hogy felált és pár lépést tett. De töbször lemerevedet és csak…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.