Csípő diszplázia gyógyulása – Fanni esete

Fanni kutya csípő diszplázia

Kutyánk neve Fanni, egy örökbefogadott 1 éves németjuhász szuka. Ahogy nőtt arra lettünk figyelmesek, hogy elkezdett sántítani, majd egy pár hét elteltével egyáltalán nem lépett rá a bal hátsó lábára, illetve nehezen állt fel, ha csak megfogtuk a lábát nyüszített. Miután elvittük állatorvoshoz kiderült, hogy csípődiszpláziája van, amit 2017 májusában diagnosztizáltak nála.

Hiába kapta az állatorvos által felírt táplálékkiegészítőt, és a porcvédőt, egyáltalán nem segített rajta, a lábán az izmok kezdtek elsorvadni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy váltunk és 2017 augusztus 10-én kezdtük el szedni az Energyvet Skelevet  szert és azóta folyamatosan kapja – naponta 2 kapszulát kap reggel és este.

A termék etetése utáni második napon jelentős javulás látszott, kezdett rálépni a lábára, illetve nem nyüszített felállásnál. Láthatóan jobban érezte magát, ismét elkezdett játszani, futkározni. A javulás hétről hétre folyamatosan látszódott, a készítmény szedése utáni első hónapban az izmok visszaépültek a lábára, egy-egy hosszabb séta, vagy rohangászás után még sántikált, de egy 15 perces pihenés után újra szépen járt. Ugyanúgy betartottuk a kúrát, 3 hétig kapta, majd egy hét pihenő, és az egy hét pihenő alatt sem tért vissza a sántítás.

Már két és fél hónapja (2017 november 11.) kapja a Skelevetet, és a lába kiizmosodott, bátran elmehetünk vele sétálni, felveszi a versenyt a másik kutyánkkal 🙂 Nem gondoltuk, hogy ekkora változást okoz nála a Skelevet kapszula, hiszen az állatorvosunk azt mondta, hogy csak a műtét segíthet rajta.

Bátran ajánlom mindenkinek, nekünk bevált.

Üdvözlettel: Földi Ildikó

Fanni kutya csípő diszplázia gyógyulása

Felteszem a kérdésemet / Véleményt írok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

6 hozzászólás

  • Nagy Magdolna

    Jó napot kívánok, a tanácsát szeretném kérni. 1 éves cane corso kutyusomnak súlyos fokú diszpláziája van. Mit ajánlana a fájdalmai enyhítésére, a gyógyulására?

    Köszönöm: Magdi

    • Kedves Magdolna! A diszpláziás kutyus kezelésére a Mozgásszervi problémák kezelésére összeállított csomagunkat javaslom alkalmazni. Felhívom a figyelmét, hogy 2-3 hónapos alkalmazás szükséges a hatások valódi érzékeléséhez, mivel a csont és porcátépülés hosszú időt vesz igénybe és ezek a szerek ott fejtik ki áldásos hatásukat. Üdvözlettel: dr. Molnár

  • Bársony Zsuzsa

    Szeretném megkérdezni hogy a komondorom állandoan kõhõg és sūrū váladék jõn az orrábol.Már 3 állatorvosnál jártunk.4antibiotikum kurán vagyunk tul kapott kõhõgés csillapitot.Voltunk rtgen nem láttak semmit.Már nem tudom mit csináljak.Ez junius ota megy.Kapott allergia elleni gyogyszert de semmi.Hátha tudnának nekem segiteni.Elõre is kõszõnõm.

    • Kedves Zsuzsa! Az idült felső légúti gyulladás kezelésére a Kingvet, Imunovet Cytovet Probiovet szereket javaslom kombinációban alkalmazni. Üdvözlettel Dr Molnár

  • Tisztelt Dr Úr ! Kérdésem lenne hogy egy idős németjuhász kutyának elég a Skelevet magában ? Nehezen kell fel faj a hátsó lába , dereka . Ugyan így van a palótapincsink is . Válaszát köszönöm !

    • Kedves Anita! A Skelevet önmagában is jeklentős hatású szer, de a kombinációban való adagolása hozza a legjobb eredményeket. A Kingvet , a Cytovet és a Probiovet a legjobban együtt dolgozó szereink a Skelevettel, így én együttes adásukat javaslom. Üdvözlettel: Dr. Molnár