Epileptoid tünetek gyors javulása

    A kutyámnak, Hercegnek legelőször egy évvel ezelőtt kezdődtek az epilepsziás rohamai, ami álmában jelentkezett havi pár alkalommal. Olyankor rángatózott és megijedt mert erre ébredt fel. Kb 3-4 hónap múlva napi rendszerességgel jöttek elő éjszaka illetve amikor aludt. Ekkor már próbáltuk gyógyszerekkel stabilizálni az állapotát sikertelenül.

    Idén Április végén május elején már a rohama egyre gyakoribb volt és sokszor habzott is a szája.

    Május 11-én pénteken nem evett, a rohamai éjszaka sűrűbbek lettek.
    Május 12-én szombaton 20-25 percenként volt rohama, ekkor már az állatorvos infúziót akart neki adni, ami nem sikerült a rángó görcsei miatt. Ekkor Herceg nem tudott egyedül enni csak a futós kulacsából tudott inni és mikor felállt volna a lábai szétcsúsztak. Erőtlen volt.
    Végül az állatorvos 4 napon keresztül injekciót adott neki izomba ami kicsit megerősítette és csökkentette kicsit a rohamait de nagyon ez sem volt hatásos.

    Május 15-én kedden megérkeztek az Energyvet szerek, Etovet, Korovet, Fytovet, amit azonnal elkezdtünk neki adni a Sevenal tabletta mellett, amit (napi 2×1 et szed) és éjszakára már nem volt több rohama.

    Azóta eltelt 2 hét és roham mentes. Most már egyedül eszik, iszik, játszik és nyugodtan roham nélkül alszik.
    Nem hittem volna hogy ennyire hatásos lesz a kezelés már az elején.

    Végre megint olyan Herceg, mint mielőtt a rohamai elkezdődtek volna.
    Roham mentes és vidám az élete 🙂

     

    Daróczi Friderika gazdi

    Felteszem a kérdésemet / Véleményt írok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.