Lara kutya térdműtét utáni felépülése és légcső szűkületének kezelése

Kutya légcső szűkület gyógyulása. Lara névre hallgató yorkshire terrier kislány kutyánk 2014 nyarán jobb térdműtéten esett át. A műtét jól sikerült, de mégsem volt a régi, valahogy nem találta önmagát, nehezen mentek a régi megszokott mozdulatok. Ekkor tájt kezdtük el a Skelevet készítményt alkalmazni, melynek következtében jelentősen javult az állapota. Futkározik, labdázik, a jobb lábát…

Details

Kutya csigolya összenövés

Kutya csigolya összenövés gyógyulása. Ő itt Manci, 8 éves Francia Buldog. Elég sok problémája van! Allergia, reflux, csigolya összenövés. Sok orvost már megjártunk de segíteni egyik sem tudott. Azt mondták túltenyésztése miatt van ez a pár probléma, és csak a gyógyszerek azt szedje attól jól lesz (Prednizolon szteroid). A komolyabb problémája a csigolya összenövés, mert…

Details

Holly Hot Spot gazdi írta

“2014. június 15.-ra jött ki a nagy seb és néhány kicsi. 17-én fürdettük Epivettel, de nem lett tökéletes mert nem tudtuk rendesen megfürdetni. Bekentem Imunovettel, de elkezdett levedzeni. Szórtam rá sebhintőport. 20.-én láttátok, attól kezdve a seb nem lett kezelve semmivel, mivel azt mondtad. Virovetből 6 csepp, Fytovetből 10 csepp, Imunovetből 10 csepp naponta kétszer.…

Details

Zuma gazdájának véleménye

Kedves Doktor Úr! Szeretnélek tájékoztatni, hogy az összes kutyánknak folyamatosan adjuk (körülbelül egy éve) az Energyvet termékeket. Számunkra fontos, hogy a kutyáink a lehető legjobb tápanyag mellett a lehető legtöbb vitamint, ásványi anyagot megkapják, ezáltal még egészségesebbek, illetve az esetleges betegségekből hamarabb meggyógyulnak. Ezért is örültünk, amikor megismertetted velünk ezeket a készítményeket. Sok pozitív változást…

Details

Tengerimalac betegség – Lola a tengerimalac

“Lola, az egyéves tengerimalacunk, hirtelen furcsán kezdett el viselkedni, nem evett és hirtelen fogyni kezdett. Elvittük állatorvoshoz, aki megállapította, hogy táplálkozási problémája van és antibiotikumot meg probiotikumot adott. Lola állapota nem javult és egy hónapra rá a végbél nyillásából vér folyt. Visszamentünk az állatorvoshoz, aki azonnal megműtötte és kivette a méhét. Ekkor Lola súlya már…

Details

Füli története röviden

Kutya szalagszakadás gyógyulása EnergeVet szerekkel. Tavaly októberben vettem észre hogy Füli kutyám ha fut, nem teszi le a bal hátsó lábát. Az esti séta pedig nem maradhat el, ő és a másik kutyám is követelik esténként, még így is jött, ebből gondoltam, hogy fájdalma csak akkor van, ha rálép. Elvittem orvoshoz, nem derült ki mi…

Details

Lexi kutya allergia kezelése

Kutya allergia kezlése természetes szerekkel. Tisztelt doktor úr! Szeretném néhány mondatban Lexi kórtörténetét elmondani Önnek! Lexi 6 éves ivartalanított szuka. 2 éves koráig nagyon sok gyógyszert, injekciót kapott, ugyan is nem voltak 100%-ig biztosak az orvosok a vizsgálatok után  (kaparék vétel, vérvétel) mi a betegsége. Hosszadalmas küzdelmek után derült ki, hogy csirke, szója és tartozékaira…

Details

Tacskóbénulás gyógyulása 3 hét alatt – Körmi esete

Az 5 éves tacsi lány kutyánknak, Körminek az ágyéki 4,5,6-os csigolya között sérve van. A tacskóbénulás következtében a hátulsó lábai teljesen lebénultak, /ennek két hete / székletét, vizeletét nem tudta tartani. Azt figyeltem meg a kutyámnál, hogy a hátulsó lábainál az ujjak között a bőrt megcsípve fájdalmat jelez, tehát érzi, ezért reméltem van esély, hogy…

Details

Rambó kutya gerincsérv és epilepszia kezelése

Tisztelt Doktor úr! Abban szeretném segítségét kérni, hogy kutyusomnak gerincsérve van. Műtetni nem szeretném, mert 10 éves, emellett az izületei is sokszor begyulladnak, illetve epilepsziás. Kikerestem az oldalról a szereket amiket kell adni, meg is rendeltem. Viszont az volna a kérdésem, hogy adható-e a többi gyógyszerrel. Jelenleg sok mindent szed szegénykém és félek, hogy kikészíti…

Details

Áttétes csontdaganat gyors javulása

Jennát (9 éves kaukázusi keverék szuka) áprilisban diagnosztizálták szarkómával, csontrákkal. A citológia és a szövettan sajnos kimutatta, hogy rosszindulatú, a 3D-s ct után pedig az is kiderült, hogy menthetetlen. A tüdeje tele van áttétekkel, ráadásul a gerincen, és a borda vonalán is vannak már áttétre hajazó elváltozások. Sajnos a műtét az áttétek miatt egyrészt felesleges…

Details

Mazsi tacskó – tacskóbénulás kezelése eset

Tacskóbénulás kezelése – eseteleírás. Amint édesanyám észlelte hogy a kutyi nem áll fel és keservesen sír. Állatorvos. vérvétel, ultragang, röntgen. Heti szinten injekció. Napi szinten fájdalom csillapitò tabletta Canidryl 20 mg tablett és porcerösitö amit emberi patikában kellet kiváltani. Javulás nagyon kevés volt. Annyi hogy felált és pár lépést tett. De töbször lemerevedet és csak…

Details

Vacak a kandúr, fibrosarcoma gyógyulása

Fibrosarcoma gyógyulása – Egy 12 éves herélt kandúr „anyukája” vagyok, a neve Vacak. Sűrű és küzdelmes hónapok állnak mögöttünk, Vacakot „fibrosarcoma”-val diagnosztizálták. Cicánk folyamatosan kapta az Energyvet cseppeket, Regavet, Fytovet, Imunovet és a Probiovet kapszulát is.  A cicám a szájon át adott gyógyszerekre, idegen ízekre kissé hisztis, de a végén egészen megszokta. 🙂 Mire a…

Details

Pajzsmirigy alulműködő, ételallergiás és autoimmun szárazszem betegségben szenvedő cica gyógyulása

Ételallergiás cica gyógyulása EnergyVet szerekkel. Eljött az időpont, mikor is ideje beszámolnom  Meg kell köszönjem a segítségét. A pajzsmirigy alulműködő, ételallergiás és autoimmun szárazszem betegségben szenvedő cicám köszöni, nagyon jól van. Mióta kapja a Fytovet-et és a Gynevet-et a javulás nagyon szembetűnő.  A szőre csodálatosan selymes, fényes. Az ételallergiával magyarázott puklik, sebek mind elmúltak, már nyomuk…

Details

Szájseb, gyors és szövődmény mentes gyógyulása

Néró, egy 5 éves kasztrált labrador (kölyök kora óta csak hozzám jár) sajnálatos és kicsit felderítetlen ajaksérülésének gyógyulását értem el kizárólag Energvet készítményekkel. Mindkét alsó ajakon és az áll alatt súlyos roncsolt szöveti sérülés keletkezett és egy lebernyeg is kialakult az áll alatt. A kezelésem kizárólag a következő volt (25 kg-os kutya): EnergyVet Imunovet (1…

Details